Jelenlegi hely

Szólalj fel Artyomért!

Már 395 ember írta alá. Legyen 500 aláírás!

Tisztelt Gostev Arkagyij Alekszandrovics!

Azért írok Önnek, hogy kifejezzem mélységes aggodalm Artyom Kamardin költő egészsége és jóléte miatt, akit koholt vádak alapján hét év börtönbüntetésre ítéltek egyik versének nyilvános felolvasása miatt. Artyomot a rendőrség emberei megverték és zaklatták miközben Moszkvában előzetes letartóztatásban volt. A családja szerint a hatóságok azzal fenyegették meg, hogy további kínzásoknak és bántalmazásoknak lesz kitéve a büntetőtelepre történő átszállítása során, illetve a megérkezése után.

November 25-én kiderült, hogy Artyom Kamardint Moszkvából egy vlagyimiri központba szállították. Családját nem tájékoztatták erről, sem annak a büntetőtelepnek a nevéről, ahová a büntetés letöltésére szállítják majd, ami az orosz törvények megsértését jelenti. Az átszállítás előtt és a Vlagyimirbe való megérkezésekor sem volt lehetősége arra, hogy kapcsolatba lépjen a szeretteivel és az ügyvédjével.

Aggódom amiatt, hogy az átszállítás során és a büntetőtelepen is kínzásnak és bántalmazásnak lesz kitéve, illetve az embertelen körülmények Artyom Kamardin egészségére gyakorolt hatása miatt is. Hónapok óta súlyos hátfájástól, fejfájástól, hányingertől, szédüléstől és fülzúgástól szenved, de eddig még nem kapott megfelelő orvosi ellátást, amelyre sürgősen szüksége van.

Felszólítom, hogy garantálja Artyom Kamardin biztonságát a büntetőtelepre történő átszállítása és büntetésének letöltése során. Továbbá biztosítsa, hogy megérkezése után megfelelő orvosi vizsgálat és kezelés céljából egy polgári kórházba szállítják. Végezetül kérem, hogy családját haladéktalanul tájékoztassák arról, hol tölti a büntetését, és tarthassa velük a kapcsolatot.

Üdvözlettel:
Üzeneteddel olyan emberekhez csatlakozol, akik világszerte közösen állnak ki az igazságtalanságok ellen. Szeretnénk e-mailben, illetve telefonon tájékoztatni a további eredményeinkről és támogatási lehetőségeinkről:

A petíció aláírásával elfogadod az adatkezelési tájékoztatót, és hozzájárulsz, hogy az Amnesty International a nevedet eljuttassa a petíció címzettjének. Ha megadod az e-mail címedet, e-mailben értesítünk a petícióval kapcsolatos fejleményekről és egyéb, a petíció témájához (emberi jogi oktatás, jogállamiság, LMBTQIA jogok, nemek közötti egyenlőség vagy nemzetközi szolidaritás) kapcsolódó hírekről. Ha mégsem szeretnél velünk kapcsolatban maradni, bármikor jelezheted ezt az office@amnesty.hu e-mail címen.