A világon a nők 41%-a él olyan országban, ahol nem juthat biztonságos és legális abortuszhoz, így alapvető emberi jogaitól fosztják meg. A kutatások azt mutatják, hogy az abortusz tiltása vagy súlyos korlátozása nem csökkenti az abortuszok számát, hanem életveszélyes és gyakran halálos esetekhez vezet.
Az elmúlt években a nők önrendelkezési jogát korlátozó szabályokat vezettek be az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Magyarországon is, aminek súlyos következményei vannak.
-
Egy lengyel nőt 8 hónap közmunkára ítéltek, amiért abortusz tablettát küldött egy bántalmazó párkapcsolatban élő nőnek, aki a lengyel törvények szerint nem kérhetett abortuszt.
-
Évente közel 700 magyar nő dönt úgy, hogy külföldre utazik, hogy elkerülje a hosszas várakozást, az ellátórendszerben gyakran tapasztalható hibáztatást vagy hozzájusson a kevesebb egészégügyi kockázattal járó abortusztablettához.
-
Egy texasi nő egészen addig nem kapott megfelelő orvosi ellátást, amíg a kórház etikai bizottsága nem ítélte úgy, hogy már életveszélyes számára, ha továbbra sem végzik el az abortuszt.
Tabusítás helyett valódi párbeszédre, közös gondolkodásra és kiállásra van szükség. Gyere el a beszélgetésünkre, és ismerd meg azoknak a történetét, akik megtapasztalták milyen, amikor nem lehet biztonságosan abortuszhoz jutni, vagy amikor lehetséges, de a gyakorlatban mégis számos nehézség merül fel!
Az EMMA Egyesület két munkatársát, Molnár Elzát és Péter Nadát is meghívtuk, akik menekült nőket kísértek abortuszra, így közvetlen tapasztalatot szereztek arról, hogyan érvényesülnek a gyakorlatban a magyar és ukrán abortusz szabályok.
Bemutatjuk Justyna Wydrzyńska, lengyel aktivista esetét is, akit azért találták bűnösnek, mert segített egy bántalmazó kapcsolatban élő nőnek abortusztablettához jutni. Justyna egyike azoknak, akikért az Amnesty a januári Levélíró Maraton kampányában kiáll. Ha egyetértesz azzal, hogy nem lenne szabad büntetőeljárásoknak alávetni azokat, akik kiállnak a reproduktív jogok védelmében - mint ahogy Justyna is – csatlakozz a Levélíró Maratonhoz! Szolidaritásod kifejezheted petíció aláírással, amivel az emberi jogok tiszteletben tartására szólítod fel a döntéshozókat vagy küldhetsz levelet Justynának, ami reményt adhat neki. Írjuk felül együtt az igazságtalanságot!
https://www.amnesty.hu/eliteltek-mert-kiallt-a-biztonsagos-abortusz-mellett/
Mikor? 2024. január 18. csütörtök 17:30
Hol? Malter (Debrecen Baross Gábor utca 16.)
4029 Debrecen
Magyarország