Jelenlegi hely

Menekültek ezrei szenvednek és halnak meg az EU határainál

EURÓPAI UNIÓ – EZREK ÉLETE VAN VESZÉLYBEN EURÓPA PARTJAINÁL

"Mikor a hajónk elsüllyedt, nem találtam a barátaimat. Azt kérdeztem hol vannak. Később megtaláltam Omart, de a másik barátomat sehol se találtam. Próbáltam másokon segíteni, de nem tudtam. Omar és én segítettünk egymásnak, de nehéz volt órákig úszni. A vízben mindenki a családtagjait és a barátait kereste."

Mohammed, egy 21 éves szír menekült, így írta le az Amnesty International-nek 2014 májusában a drámai eseményeket, amiket 2013. október 11-én átélt, amikor a hajójuk kb. 400 másik emberrel elsüllyedt 70 mérföldre Lampedusa, egy földközi-tengeri olasz sziget, mellett.

Az EU egyre szigorúbb bevándorlási politikája ezrek életét veszélyezteti Európa határainál. Sokan ezért életveszélyes útvonalakon próbálnak bejutni az EU erősen őrzött erődjébe. Azok pedig, akik a határokon kívül rekednek, harmadik országokban kerülnek fogságba és szenvednek büntetőtáborokban gyalázatos körülmények között.

Minden évben a világon több millió embernek kell elhagynia az otthonát konfliktus, üldözés vagy szegénység miatt. A menekülőknek csak a kis része keres menedéket és jobb életet az Európai Unióban. De a tagországok egyre inkább arra törekednek, hogy kívül tartsák őket. Az utóbbi években keményen dolgoztak, hogy kézzelfogható és láthatatlan kerítéseket építsenek, amelyek emelik a tétet a határátkelőknek.

Minden évben több száz ember hal meg, miközben megpróbálja elérni Európa kapuját. Számtalan más embert erőszakosan visszatoloncolnak vagy elzárnak olyan szomszédos országokban, ahol nem tisztelik az emberi jogokat.

De vannak életmentő alternatívák.

Szólítsd fel az EU vezetőit, hogy védjék az életeket és az emberi jogokat Európa határainál is.

  • Erősítsék meg és terjesszék ki a kutatási és mentési akciókat a Földközi- és az Égei-tengeren egy olyan közös összefogás keretében, amelyben minden EU tagállam részt vesz;

  • Biztosítsanak biztonságos és legális útvonalakat Európába azoknak, akik konfliktus és üldözés elől menekülnek, hogy ne kelljen veszélyes útvonalakon megközelíteniük Európát, és biztosítsák, hogy hozzáférnek a megfelelő védelemhez Európa határainál;

  • Hagyják abba az együttműködést olyan országokkal, akik nem tisztelik az emberi jogokat.


 

Neved, beceneved, e-mailcímed és telefonszámod alábbi megadásával hozzájárulsz, hogy az Amnesty International Magyarország értesítsen az Amnesty „Sürgős Akcióiról”.

Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul vettem. Ha mégsem szeretnél velünk kapcsolatban maradni, bármikor jelezheted ezt az office@amnesty.hu emailcímen.