Jelenlegi hely

Vessünk véget a gyűlölet-bűncselekményeknek Görögországban!

GÖRÖGORSZÁG – VESSÜNK VÉGET A GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEKNEK!

2012 októberében egy 11 éves fiú a szemtanúja volt, ahogy megtámadják édesanyját, a 34 éves Paraskevi Kokonit és 23 éves, értelmi fogyatékos unokatestvérét Kostas-t. Bevásárlás közben több férfi rontott rájuk, és egy közeli útról felkapott fatuskókkal kezdték el verni őket. A támadás otthonukhoz közel, a nyugat-görögországi Etoliko városka főterén történt.

Paraskevi és Kostas is megsérültek. A család többé nem érezte magát biztonságban, ezért otthonukat elhagyva egy új városba költöztek. A támadást a községben széles körben elterjedt romaellenes érzelmek váltották ki. A roma közösség számos támadásnak van folyamatosan kitéve a helyiek részéről, akik közül többen feltételezhetően szélsőjobboldali elkötelezettségűek. 2012 és 2013 során ilyen csoportok támadták meg a romákat a saját otthonaikban, félelemben tartották őket és megrongálták a tulajdonukat. Voltak, akik megsérültek, sokan pedig félelmükben elmenekültek. A roma áldozatok azt is elárulták, hogy a néhány jelenlévő rendőrtiszt nem avatkozott közbe a támadások során.

A roma kisebbség már hosszú ideje folyamatos diszkrimináció és intolerancia áldozata. Itt az idő, hogy ennek véget vessünk! Lépjünk fel együtt a gyűlölet bűncselekmények ellen.


Tegyünk valamit!

Szólítsuk fel a görög igazságügyi minisztert, hogy lépjen fel a gyűlölet-bűncselekmények ellen, és szolgáltasson igazságot a roma közösség számára!


Vessünk véget a gyűlölet-bűncselekményeknek Görögországban!

2012 októberében két ártatlan személy, Paraskevi Kokoni és Kostas Theodoropoulos egy – véleményük szerint – rasszista motivációból elkövetett támadás áldozata lett. Jelenleg az elkövetők közül hárman állnak bíróság előtt. Kérünk, segíts egy erőteljes üzenetet küldeni a görögöknek arról, hogy a gyűlölet-bűncselekmények semmilyen körülmények között nem tolerálhatóak.

 

Sürgesd az igazságügyi minisztert, hogy:


Biztosítsa, hogy a támadásért felelős személyeket elítélik, és mind a támadás motivációjául szolgáló rasszista előítéletet, a széles körű romaellenes hangulatot, mind pedig a 2012 augusztusa és 2013 januárja között, Etoliko községben elkövetett rasszista támadásokat figyelembe veszik a hasonló cselekmények elbírálása során.

Tegyen meg mindent, hogy az összes gyűlölet-bűncselekményt körültekintően és mélyrehatóan kivizsgálják, beleértve, hogy az illetékesek mindent megtesznek a gyűlölet motiváció felderítésére, és biztosítsák, hogy ezeket a motivációkat a vádemelés és a tettesek elítélésekor is szem előtt tartják.


 


 

Neved, beceneved, e-mailcímed és telefonszámod alábbi megadásával hozzájárulsz, hogy az Amnesty International Magyarország értesítsen az Amnesty „Sürgős Akcióiról”.

Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul vettem. Ha mégsem szeretnél velünk kapcsolatban maradni, bármikor jelezheted ezt az office@amnesty.hu emailcímen.