Jelenlegi hely

Make up! Wake up!-Futás a szabadságért

 Regisztráció lezárva erre az eseményre
A Make up! Wake up! - Futás a szabadságért az Amnesty International Magyarország Make up! Wake up! kampányának második állomása.

Vlagyimir Putyin orosz elnök júniusban aláírta a törvényt, amely súlyos büntetéssel fenyegeti mindazokat, akik a „nem-hagyományos szexuális kapcsolatokat" hirdetik a fiatalkorúak között. A törvény egyértelmű célja, hogy az orosz LMBTI közösség tagjait a korábbinál is hátrányosabb helyzetbe hozza, hiszen akár már egy utcán váltott csók, vagy egy, az LMBTI emberek alapvető jogaiért a szavát felemelő aktivista cselekménye is büntetőeljárást vonhat maga után. A jogszabály bátorítólag hat a különböző szélsőjobboldali erőszakszervezetekre is: ezek a csoportok egyre gyakrabban rabolnak el általuk melegnek vélt fiatalokat, hogy aztán kínzással „térítsék őket jó útra”. A bűncselekmények javarészt felderítetlenek maradnak, és rettegésben tartják az orosz LMBTI közösséget.

A Make up! Wake up! - Futás a szabadságért elnevezésű rendezvény az Amnesty International Magyarország őszi, az orosz homofób törvénykezés ellen tiltakozó kampányának második állomása (a kampánynyitó október 11-én a Make up! Wake up! - Putyin elnök születésnapi zsúrja volt a Kőlevesben). A rendezvény célja, hogy szolidaritásunkról biztosítsuk az orosz LMBTI közösséget, és felhívjuk a magyar közvélemény figyelmét az orosz helyzet tarthatatlanságára.

Az Amnesty International Magyarország ezért 2013. november 9 -én (szombaton) rendezi meg a Make up! Wake up! - Futás a szabadságért rendezvényét, amelynek keretében 14 órakor találkozunk az Orosz Föderáció Nagykövetsége előtt, ahol Jeney Orsolya, az AI Magyarország igazgatója átadja nyílt levelünket az orosz nagykövetnek, majd a résztvevők közösen, egy csoportban elfutnak a Szabadság térre, ahol a levegőbe engedik az LMBTI színekben pompázó léggömböket. Minden léggömbre egy-egy, a résztvevők által megfogalmazott üzenetet erősítünk, amellyel tiltakozunk az orosz homofób törvények ellen. A résztvevők Amnesty-s pólóban teljesítik majd a távot.

Tervezett útvonal: Orosz Föderáció Nagykövetsége (1062 Budapest, Bajza utca 35.) - Andrássy út - József Attila utca – Sas utca – Szabadság tér (1054 Budapest, Szabadság tér). A táv nagyjából 3 km. 

Fuss velünk ezen a szombati napon, és segíts jelképesen szabaddá tenni az orosz LMBTI jogokat a Szabadság téren.

Kérünk – a szervezés érdekében - jelezd részvételedet a rendezvényen október 29. (kedd) éjfélig.


 

Mikor
2013 november 9 Kezdés 14:00 Befejezés 16:00
Helyszín
Bajza utca 35.
1062 Budapest
Magyarország
Nagy térkép mutatása
Kapcsolat
Mobile: 06706105691